- Nyomtatás
- 2014.04.21.
- Programajánló
Több mint 20 éve már, hogy Dani Klein, Dirk Schoufs és Willy Lambregt megjelentette Vaya Con Dios nevû gipsy-blues triójuk debütáló albumát. Még a zeneipar szakemberei is azt jósolták nekik, hogy sosem jutnak majd sehova: akusztikus zenéjüket túl nehéz volt mûfajba sorolni, túl keménynek tûnt a piac számára. Valóban, szándékosan voltak eklektikusak: zenéjük keveréke volt a blues alapú lounge-nak, a latin hatású popnak és a memphisi soulnak. De elsõ, pimaszul szexi kislemezük, a Just a Friend of Mine sikere után az együttes neve ismertté vált Belgiumban. Két évvel késõbb második, Night Owls címû albumuk pedig meghozta a nemzetközi hírnevet is. A lélekkel teli zenére szomjas rajongók a szintetikus new wave után szinte falták a csípõs stílusú belga csapat muzsikáját, a gyors, jazzes Nah Neh Nah-t ugyanúgy, mint a lassú, fülledt Dani Klien klasszikust, a What’s a Womant. A véget nem érõ turnék és tévészereplések során a közönséget mindig meglepte és elvarázsolta, hogy egy belga lányt lát a színpadon, akinek hangja alapján addig egy déli blues-énekest képzelt el. Ez a hang két évtized során mit sem vesztett érces erejébõl. Mély, sajátságos és tökéletesen magabiztos. Dani Klein hangja még órákkal a CD meghallgatása után is a fejedben lüktet.
A hírnév súlya mindig veszélyes, az együttes hamarosan fel is oszlott. Nem sokkal Dirk tragikus halála után, Daninak össze kellett szednie magát, és dönteni. Elhatározta, hogy Vaya Con Dios név alatt folytatja szóló elõadóként, tisztelegve az együttest alapító zenészek elõtt, akik segítették karrierje kiteljesedését.
Egyértelmûen jó döntés volt. Három albummal és két válogatás lemezzel késõbb a Vaya Con Dios rajongói világszerte több mint 10 millió albumot vásároltak meg. Dani sikerszámainak – Puerto Rico, Heading for a Fall, Don’t Break My Heart – szövegei mély érzéseket közvetítettek, költõien szóltak a tönkrement kapcsolatokról és a rideg visszautasításokról.
Comme on est venu..., a hagyomány folytatódott. Imádott, nagy francia dalszerzõi, Jacques Brel, Georges Brassens és Barbara nyomán Dani metaforikus dalai a szerelmet hajótöréshez hasonlították, a bánatot enyhítõ egyszerû szépségrõl szóltak, és – a lemez címadó számában – az életrõl, a halálról, a kettõ közötti kicsinyességrõl. „Egy kicsit visszatérek a gyökereimhez” – nyilatkozta Dani, aki a rádióban francia énekeseket hallgatva nõtt fel. „Olyan, mintha visszatérnék az engem ért legelsõ hatásokhoz.” Tinédzserként, a brüsszeli nightclubokban Otis Redding és Aretha Franklin zenéire táncolva Dani szinte soul függõvé vált. „A rhythm & blues a meleg hangokról és az érdes ritmusokról szól, ahol, akárcsak a francia dalokban, a szöveg az, ami igazán fontos” – mondja. Azóta is igyekszik e kettõt házasítani, és a Comme on est venu... tényleg a tökéletes párosítása a két zenei stílusnak.
Az együttmûködés volt a remek szövegek megszületésének egyik kulcsa. Dani az album legtöbb számát olyan sokoldalú, tehetséges zenészekkel írta közösen, mint Manuel Istace (közismertebb nevén Uman) és Luc Weisser (Dani korábbi sikerét, a Don’t Break My Heartot írta), aki négy számot is szerzett az új albumon. „Nagyon szeretem, amit Uman ír, ettõl biztonságban érzem magam” – magyarázza Dani. Carmelo Prestigiacomóról, akivel korábban olyan számokat írt, mint a Time Flies, pedig így beszél: „Eljön hozzám a felvételhez szükséges hangszereivel, valamit játszik – és csak játszik, játszik –, én pedig énekelni kezdek. Aztán hirtelen mindezt leírom. És rögtön megszületik a dal. Ugyanakkor más daloknál viszont néha akár egy évnél is hosszabb idõbe telik megtalálni a megfelelõ mondatot.” Luc Weisser francia szerzõ francia dalai azóta a fejében vannak, amióta elõször hallotta õket 20 évvel ezelõtt, és most jött el az ideje, hogy néhányat elénekeljen közülük. Sokoldalú tehetségét kiegészítve a Comme on est venu... albumon élõ legendák – mindketten belgák – is szerepelnek: Toots Thielemans, a világhírû jazzista, aki 50 évvel ezelõtt újra felfedezte a harmonikajátékot, és a jazz gitárvirtuóz Philip Catherine, aki rajta hagyta kéznyomát a La vie c’est pas du gâteau-n. Egy másik legendás francia dalszerzõ elõtt tiszteleg a lemez két másik száma, két Leo Ferré feldolgozás. Az egyik, a Vingt ans, eredetileg is Ferré szerzeménye, a másik, a Pauvre Rutebeuf egy 13. századi párizsi vers, amelyet a szerzõ zenésített meg. Az album egy szívbemarkoló instrumentális számmal zárul, amelyet Dani édesapja, Charles Schoovaerts írt, aki nem sokkal a lemezfelvétel után elhunyt.
Ennyi különbözõ hangzás határozott zenei producert kíván, aki nem más, mint Dani Klein saját fia, Simon Schoovaerts (más néven DJ Le Saint). Õ irányított, szorosan együttmûködve többek között olyan top zenészekkel, mint William Lecomte, Salvatore La Rocca, Hans van Oosterhout, Red Gjeci, Tim De Jonghe, Francis Perez, Rony Verbiest és Bruno Castellucci, hogy a végeredmény tökéletes hangzás és hangulat legyen. Mindehhez kellett a szoros együttmûködés Daniel Léonnal, a brüsszeli Igloo Studio hangmérnökével.
Az írás és a lemezfelvétel mellett Dani évek óta világszerte folyamatosan együtt is turnézik a zenészekkel. Isztambultól Helsinkiig, Jeruzsálemtõl Montrealig, Szentpétervártól Bejrútig és vissza, a Vaya Con Dios több mint 40 országban koncertek százait adta, szinte mindegyiket telt ház elõtt. Akik jól ismerik a Vaya Con Dios zenéjét, azoknak feltûnik, hogy a Comme on est venu... hangzásában szerepet játszik a nagyzenekar, vonósokkal, fúvósokkal, de alkalmanként felhangzik a modern groovy longe beat is. „Akik meghallgatják ezt az új albumot, azt mondják, a hangzása még mindig nagyon Vaya Con Dios-os” – mosolyodik el Dani. „Ami igazán megejtõ.” Nem véletlenül. Megváltoztathatod a nyelvet, de Dani Klein hitét, hangját és szenvedélyét nem tudod megváltoztatni. (- Lisa Bradshaw -)