Régóta váratott már magára a széles körben elismert „reneszánsz ember”, Marcus Miller Renaissance
címû albuma. Miller két Grammy-díjával és 10, kritikusok által is elismert, mûfajilag nem besorolható
albumával a legirigyeltebb zenei karriert befutó elõadók közé tartozik. A Renaissance 13 érzelmekkel különösen átitatott dalt kínál, köztük 8 mélyen ihletett, eredeti szerzeménnyel, a klasszikusabb hangzástól a ’70-es évek CTI Records kiadójának hangzásvilágát idézõ dalon át (CEE-TEE-EYE) az afrikai szigetrõl szóló, befelé forduló, reményteli, merengõ Gorée (Go-ray) címû dalig. A Renaissance másik 5 dala festõien sokszínû feldolgozás a WAR soul-jazz kulturális csapattól, a new wave-soul sztárjelölt Janelle Monáe-tõl, a New York-i jazz nagyság Weldon Irvine-tõl, a brazil zenei nagykövet Ivan Lins-tõl és a keresztény zeneszerzõ Luther „Mano” Hanes-tõl. Marcus Miller zenész családba született 1959-ben, édesapja templomi orgonista és kórusvezetõ, édesanyja jazz zongorista. 13 éves korára már klarinéton, zongorán, illetve basszusgitáron játszott, és dalokat is írt. Két évvel késõbb már rendszeresen dolgozott New Yorkban, basszusgitározott és zenét szerzett Bobbi Humprey jazz fuvolásnak és Lonnie Liston Smith billentyûsnek. Miller hamarosan a legkeresettebb session zenésszé vált, játszott a világ jó néhány elismert zenészével számos országban rögzített, több mint 500 albumon – Frank Sinatra-tól Elton John-on és Bill Withers-en át LL Cool J-ig. Profi filmzeneszerzõként Miller útja Spike Lee „School Daze” címû filmjéhez írt dalával, a Da Butt-tal indult és jutott el több mint 20 filmig. Mint producer, író és zenész, õ volt az utolsó jelentõs munkatársa a jazz legenda Miles Davisnek, és közremûködött abban, hogy a Tutumint dal és mint album a kortárs jazz zene meghatározó alkotásává váljon.