Budapest, 2013. augusztus 17., szombat (MTI,fotó:megyehirek.hu) - Évrõl évre egyre több honvédtisztjelöltet avatnak az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is jelentõs volt a túljelentkezés a katonai szakokra - mondta Benkõ Tibor, a Honvéd Vezérkar fõnöke az MTI-nek adott interjúban. Idén száz honvédtisztjelölt tesz esküt a Hõsök terén, harmaduk legalább jeles eredménnyel végezte el az egyetemet - tette hozzá a vezérezredes, kiemelve, hogy a most avatandó tisztekkel nemcsak gyarapodik, hanem gazdagodik is a Magyar Honvédség.
Budapest, 2013. augusztus 16., péntek (MTI,fotó:mta.hu) - A Millenniumi Városközpont és a lágymányosi egyetemi campus közelében épül fel jövõre az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóháza - közölte pénteken honlapján az intézmény.
Budapest, 2013. augusztus 16., péntek (MTI,fotó:hir24.hu) – Extrém tûzoltási gyakorlatot tartottak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren a repülõtéri és a környezõ kerületekben szolgálatot teljesítõ tûzoltók péntekre virradó éjjel.
2013. augusztus 16., péntek (MTI,fotó:megyehirek.hu) - Ügyeleti rend szerint mûködnek az egészségügyi szolgáltatók és a patikák a négynapos ünnepi hétvégén - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.
Budapest, 2013. augusztus 15., csütörtök (MTI, fotó:sikerado.hu) - Szakszervezetet hoznak létre a pályakezdõ és diák munkavállalók; az új szervezet célja, hogy egy speciális réteg érdekeinek védelmére is kiterjedjen a munkavállalói érdekképviselet - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) ifjúsági tagozata csütörtökön az MTI-vel.
2013. augusztus 15., csütörtök (MTI, fotó:pacesprofit.hu) - Idén éves átlagban nõhet az építõipari termelés volumene 2012-höz képest az Erste és a Buda-Cash elemzõi szerint, akik úgy vélik, a júniusi adat megerõsíti a szektorban néhány hónapja kezdõdött óvatos kilábalást.
2013. augusztus 15., csütörtök (MTI, fotó:artsonline.hu) - Csütörtöktõl igényelhetõ mindkét diákhitel-konstrukció a 2013/2014-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felületen kívül már a felsõoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható.
Szombathely, 2013. augusztus 15., csütörtök (MTI, fotó:utazzitthon.hu) - A liszttõl a kenyérszegésig címmel egész napos programsorozattal várja augusztus 20-án a látogatókat a vasi múzeumfalu Szombathelyen.
Fertõd, 2013. augusztus 15., csütörtök (MTI, fotó:cultura.hu) - Pénteken kezdõdik a fertõdi Esterházy-kastélyban a Hayd-fesztivál, amelyen neves elõadók tolmácsolásában hallhatja a mûveket a közönség.
2013. augusztus 14., szerda (MTI, kép:agaboga.hu) - Szeptember 14-én újra megtartják a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciónapot, amelyhez a szervezõk az ország valamennyi részérõl várják a lakosság, a vállalatok, az önkormányzatok, az iskolák és civil szervezetek jelentkezését.
2013. augusztus 14., szerda (MTI, fotó:napi.hu) - Az idén bõvülhet az ipari termelés Magyarországon az MTI által megkérdezett elemzõk szerint, annak várható mértékérõl azonban megoszlanak a vélemények: a TakarékBank elemzõje 3, az ING szakértõje 1,5 százalékos átlagos emelkedést vár.
A magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án, a Szegedi Ifjúsági Napok helyszínén, az újszegedi Partfürdõn ünnepelhetnek a szegediek és a városba látogatók. A SZIN 5 napja alatt, 5 színpadon több mint 100 hazai zenekar koncertezik. A rendezvény zökkenõmentes mûködésérõl több száz dolgozó gondoskodik. A fesztivál iránti érdeklõdés jóval erõteljesebb, mint az elmúlt két évben. Ezt bizonyítja az is, hogy idén már elõvételben annyi bérlet kelt el augusztus elejéig, mint tavaly összesen. Még a Kajmán-szigetekrõl is érkezik látogató!
2013. augusztus 14., szerda (MTI; fotó:rtlklub.hu) - Az eddigi 30 óra kötelezõ gyakorlat mellett a jövõben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerdán az MTI-vel, a közúti vizsgaszabályzatot érintõ változtatásokról tájékoztatva.
2013. augusztus 14., szerda (MTI, fotó:pannonrtv.com) - A magyar közmédia az "Együtt az ország - Szent István ünnepén" gondolat jegyében az ünnep szelleméhez méltó filmekkel, mûsor-összeállításokkal jelentkezik augusztus 20-án - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
2013. augusztus 14., szerda (MTI, MTI Fotó:hirado.hu) - A második világháborúban elesett magyar katonák sírhelyének feltárására készülnek Fehéroroszországban. A Honvédelmi Minisztérium (HM) várakozásai szerint 600-800 elesett katona maradványai kerülhetnek elõ, õket tiszteletadással temetik újra egy központi temetõben - mondta a HM katonai hagyományõrzõ és hadisírgondozó osztályának vezetõje az MTI-nek adott interjúban.
2013. augusztus 14., szerda (MTI, fotó:programturizmus.hu) - Mintegy hetvenhét tonna búzát gyûjtött össze a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a magyarok kenyeréhez.